A tűzoltókkal is osztozott örömében
2025. július 14. 07:37
Holló Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester 2008-tól hivatásos tűzoltó, 2012-óta a hevesi tűzoltókkal szolgál.
Zsolt tíz éve el együtt szerelmével Líviával, közösen nevelik nyolc és kétéves lányaikat. „Már annyi minden jót megéltünk együtt, de az esküvőnk mostanáig váratott magára” – mesélte Zsolt. Azonban ami késik nem múlik, a napokban a pár megesküdött és hivatalossá tették szerelmüket. Életük legszebb napját a családdal és barátokkal ünnepelték, de Zsolt nem feledkezett meg tűzoltó társairól sem. A nagy napon meglátogatták a hevesi katasztrófavédelmi őrs szolgálatban lévő csoportját is, megosztva velük életük egyik legboldogabb napját. „Lassan két évtizedhez közelít a szolgálati éveim száma, a tűzoltóság az életem és vele együtt a tűzoltók is. „Mindenképpen szerettem volna meglátogatni Őket a nagy napon, megosztani boldogságom, ők pedig megtiszteltek azzal, hogy velem együtt örültek és sok boldogságot kívántak nekünk és két lányomnak Biankának és Dorotinak is. A látogatáskor készült képek örök emlékek lesznek, semmiképp sem hagytam volna ki ezt az élményt” – tette hozzá a főtörzsőrmester.
Fotó: Bálint Ádám