Óriásit versengtek, kiváló eredmények születtek az önkéntesek versenyén
2025. június 16. 15:22
A Heves Megyei Tűzoltó Szövetség a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Felsőtárkány Önkormányzatának támogatásával vármegyei tűzoltóversenyt rendezett június 14-én önkéntes tűzoltók számára. A megmérettetésre húsz csapat nevezett.
A szövetség fennállása óta minden évben meghirdeti a vármegyei versenyt, amelyre hagyományőrző és nemzetközi szabályok szerinti kategóriában (CTIF) lehetett nevezni nőknek, férfiaknak, lányoknak és fiúknak. A felsőtárkányi sportpályán csaknem 200 önkéntes gyűlt össze délelőtt. Plachi Péter tűzoltó ezredes a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének és dr. Juhász Attila Simon, a község polgármesterének köszöntőjét követően Füzy Andrea a szövetség elnöke megnyitotta a versenyt. Az eseményen a Felsőtárkányi Fúvószenekar Egyesület térzenéjét hallhatták a megjelentek, illetve a Tiszanánai Tűzmanók egy tűzoltási bemutatót is tartottak. A rendezvényre a Heves Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság is kitelepült, a szakemberek tűzvédelmi totókkal, kifestőkkel, virtuális-valóság szemüveggel szórakoztatták a fiatal korosztályt, akik egy gyermekekre tervezett tűzoltóruhát is magukra ölthettek.
Hagyományőrző kategóriákban a felnőttek kismotorfecskendőt szereltek, a gyerekeknek vízsugárszerelés és váltófutás volt a feladatuk. CTIF kategóriában a felnőtteknek egy oltási gyakorlatot, a gyerekeknek egy akadályokkal tűzdelt pályát kellett leküzdeniük, továbbá a csapatok egy váltófutást is végrehajtottak. A nemzetközi szabványok szerinti verseny országos fordulója közel két hét múlva lesz, a végeredmények alapján a Heves vármegyei önkéntes tűzoltó egyesületeket Abasár és Szilvásvárad települések csapatai fogják képviselni.
A versenyeredmények az alábbiak szerint alakultak:
CTIF Lány kategóriában
1. helyezett: Szilvásvárad ÖTE
CTIF Fiú kategóriában
1. helyezett: Szilvásvárad ÖTE
2. helyezett: Abasár vegyes
CTIF Férfi kategóriában
1. helyezett: Szilvásvárad ÖTE
2. helyezett: Abasár ÖTE
A hagyományőrző vizes szerelés eredményei az alábbiak szerint alakultak:
Lány:
1. helyezett: Tiszanána ÖTE
Fiú:
1. helyezett: Szilvásvárad ÖTE
2. helyezett: Abasár ÖTE
3. helyezett: Füzesabony ÖTE
4. helyezett: Tiszanána ÖTE
Női:
1. helyezett: Tiszanána ÖTE
2. helyezett: Gyöngyöshalász ÖTE
3. helyezett: Abasár ÖTE
Férfi:
1. helyezett: Szilvásvárad ÖTE
2. helyezett: Gyöngyöshalász ÖTE 2.csapata
3. helyezett: Abasár ÖTE
4. helyezett: Gyöngyöshalász ÖTE 1.csapata
5. helyezett: Bükkszék ÖTE
6. helyezett: Parád ÖTE
7. helyezett: Tiszanána ÖTE
A verseny eredményhirdetésekor három vándorkupát is átadtak a szervezők:
A Lakatos Artúr tiszanánai önkéntes tűzoltó bajtársunk emlékére alapított vándorkupát a hagyományőrző vizes szerelés ifjúsági kategóriában legeredményesebb csapat, a Szilvásvárad ÖTE fiú csapata kapta.
Az ifjú Balló András Vándorkupát a Tiszanána ÖTE női csapata vitte haza.
Ádám Zsolt, az abasári önkéntes tűzoltó egyesület parancsnokhelyettesének emlékére alapított vándorkupát pedig a Szilvásvárad ÖTE férfi csapata vette át.
Fotó: Nagy Csaba tű. szds. - Heves VMKI