Tíz készülék a biztonságért
2024. december 29. 20:05
Decemberben a katasztrófavédelem a Heves Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság közreműködésével öt füstérzékelőt és öt szén-monoxid-érzékelőt osztott ki Heves vármegyében.
A készülékek Egerben, Gyöngyösön, Hevesen, Füzesabonyban, Pétervásárán, Horton, Csányban és Demjénben találtak gazdára. A vármegyei katasztrófavédelem törekedett arra, hogy idős emberekhez, illetve nagycsaládosokhoz kerüljenek a potenciálisan életmentő készülékek. A kiosztásban karitatív szervezetek, illetve az önkormányzatok segítségét kértük, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb helyet. Vármegyénkben a szén-monoxiddal kapcsolatos riasztások közel kilencven százalékánál már a telepített szén-monoxid-érzékelők riasztására vonultak a tűzoltók, az érzékelőknek köszönhetően a lakók már tudták, hogy a gyilkos gázból veszélyes mennyiség keletkezett otthonukban. Szén-monoxid nem csak gázkészülékek működtetése közben keletkezhet. Valamennyi nyílt lánggal működő eszköz esetén fennáll a keletkezésének esélye akkor, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás. A tűzzel érintetett házakban azonban jellemzően nem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért idős hozzátartozóinkhoz érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni és elhelyezni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a rokonok okostelefonjára is jelzést küld.
A Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyik legfontosabb feladatának tekinti a szén-monoxid-mérgezéses esetek számának a visszaszorítását, a lakástüzek megelőzését és az állampolgárok széles körű tájékoztatását ezekben a témakörökben. A készülékek kiosztásával a célunk az volt, hogy a családok, emberek biztonságát növeljük, továbbá, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szén-monoxid-mérgezések és a nagyobb kiterjedésű lakástüzek, tragédiák megelőzhetők az érzékelők használatával, hiszen ha a jelzésükkor tudunk a bajról, akkor azonnal tudunk cselekedni.
Fotó: Heves VMKI