Az adventi lakástüzek megelőzése volt a célja a bemutatónak

2024. december 03. 15:47

December 1-én gyújtottuk meg az első adventi gyertyát, Heves vármegyében az adventi időszakban a tavalyi évben 26 lakástűz keletkezett. Visszatekintve az elmúlt öt év statisztikájára, vármegyénkben minden évben átlagosan 30 otthonban csaptak fel a lángok ezen időszakban. Kedd délelőtt az Országos, illetve a Heves Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság figyelemfelhívó bemutatót szervezett Egerben, a Gárdonyi Géza téren.

A sajtónyilvános eseményen az érdeklődők szemtanúi lehettek, hogy milyen gyorsan ég ki egy szobának berendezett konténer egy, az adventi koszorún felügyelet nélkül hagyott égő gyertya miatt. A tűzoltók védőruhában, egy gyertyatüske nélküli gyertyát gyújtottak meg az éghető anyagokból készült koszorún, majd vártak. Nem kellett sokat várniuk, a gyertya perceken belül meggyújtotta az adventi koszorút, a tűz pedig gyorsan átterjedt a közeli bútorokra, a karácsonyfára, majd néhány percen belül a szobát teljes terjedelmében lángok borították el. A szervezők egy füstérzékelőt is elhelyeztek a konténerben és mérték az időt, hogy mikor jelez a készülék. Az érzékelő már az első percben riasztott, hangosan jelezte, hogy füst keletkezett. Amikor már égett a szoba, a város hivatásos tűzoltóinak gépjárműve begurult a térre, majd egy vízsugárral a lánglovagok eloltották a tüzet. 

 A szervezetek több célból rendezték meg a tűzmegelőzési bemutatót, az egyik az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az adventi lakástüzek odafigyeléssel és körültekintéssel megelőzhetők. További célunk volt, hogy szemléltessük, hogy egy felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt, perceken belül megsemmisülhet egy lakás, akár teljesen leéghet egy lakóház. Nagyon fontos üzenete volt a napnak, hogy egy jó minőségű füstérzékelő már a tűz kezdeti fázisában jelez, amikor még van idő cselekedni, a kis tüzet eloltani vagy kimenekülni a helyiségből és hívni a tűzoltókat a 112-es segélyhívó számon. 

Az eseményen iskolás csoportok és felnőttek egyaránt megjelentek, akik megtekinthették egy konyhai tűz helyes eloltását is, illetve láthatták, mi történik akkor, ha egy edényben kigyulladt olajat, zsírt vízzel próbálunk meg eloltani. A biztonságos oltási mód, ha az edényre egy fedőt teszünk, alatta pedig elzárjuk a hőforrást. A résztvevők megismerkedhettek a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság drónjával, illetve a virtuális valóság szemüveggel is. A tűzmegelőzési bizottság tűzvédelmi teszttel, kifestőkkel várta a fiatal korosztályt, illetve a Heves Vármegyei Ellátási Csoport kéményseprői is a helyszínen képviseltették magukat, hiszen az ő munkájuk is nagyban hozzájárul a kémény- és lakástüzek megelőzéséhez. 

Fotó: Heves VMKI