Csaknem 15 óra alatt 130 kilométert futottak összesen

2024. július 02. 15:12

Második alkalommal vettek részt kollégáink az Ultra Tisza-tó futáson, szombaton.

A 130 kilométeres távot Gombás Gábor és Juhász Attila tűzoltó alezredesek, Besenyei Zsolt tűzoltó őrnagy, Juhász Lehel tűzoltó százados, Szűcs Roland tűzoltó zászlós, Nagy- Váradi Alexandra tűzoltó törzsőrmester, Marton Benedek és Hajnal Marcell tűzoltó őrmesterek, illetve Tóth Judit és Gombás Milán osztották el egymás között. A sportolók reggel a rajtnál találkoztak, majd váltásokban elkezdték a küzdelmet a hőséggel és a távolsággal egyaránt. Tíz és húsz kilométer közötti távot vállalt mindenki, a csapat az öt-tízfős férfi csapat kategóriában tette próbára edzettségét. A rekkenő hőségben kiemelten fontos volt a biztosítók jelenléte. Nagyné Károly Éva tűzoltó alezredes, Bertáné Kiszel Judit és Juhász Emma szintén váltásokban, kerékpáron kísérték a versenyzőket, figyelve rájuk, hogy a hőségben ne károsodjon a szervezetük. Vízzel is ellátták a szomjazó futókat két frissítőpont között, továbbá egy kollégánk elmondta, hogy lelkileg óriási erőt és biztonságérzetet adott, hogy a tűző napon nem volt egyedül, bármikor jelezhette volna, ha rosszul érzi magát. A csapat már kezd összeszokni, a tavalyi verseny után jobban ismerték egymás teljesítőképességének határait. A versenyzők által lefutott távolság két körrel egyenlő a Tisza -tó körül, a 130 kilométert 14 óra 38 perc alatt futották le. A csapattagok Barátok néven neveztek kategóriájukban és mint igaz barátok, eldöntötték, hogy a jövő évi Ultra Tisza-tó versenyen is együtt futják majd le a 130 kilométert. 

Fotó: Gombás Gábor tű. alezredes