Versenyeztek, közösséget építettek az önkéntes tűzoltók

2024. június 15. 16:36

A Heves Megyei Tűzoltó Szövetség a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, továbbá Eger Megyei Jogú Város támogatásával vármegyei tűzoltóversenyt rendezett szombaton az önkéntes tűzoltók számára. Az egri Szmrecsányi Lajos Kertbe összesen huszonkettő, hét ifjúsági és tizenöt felnőtt csapat érkezett.

Az esemény a Himnusszal kezdődött, majd Ignácz Balázs főispán beszédében méltatta és megköszönte az önkéntes tűzoltók munkáját. Ezt követően Juhász Attila Simon, a vármegyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy szép számmal érkeztek érdeklődők a versenyre, majd sportszerű versenyzést kívánt mindenkinek. A verseny szabályait Dobre Attila tűzoltó alezredes, a verseny főbírója ismertette a versenyzőkkel és bírókkal egyaránt. Ezután Füzy Andrea a tűzoltó szövetség elnöke elmondta, hogy milyen fontosnak tartják, hogy az önkéntes tűzoltók minél több közösségépítő rendezvényen vegyenek részt, majd egy „Hajrá ÖTÉK” kiáltással megnyitotta a versenyt. A megnyitón a Tiszanánai Tűzmanók, illetve az Egri Majorette Egyesület bemutató műsorát is megtekinthették a megjelentek. 

A megmérettetésen a versenyzők kismotorfecskendő szerelési gyakorlatban, nemzetközi szabványoknak megfelelő sugárszerelésben, továbbá akadálypálya futásban mérhették össze tudásukat.

A versenyek után a vállalkozó szelleműek kipróbálhatták a „tűzoltótrabant”-húzást, amelyre a helyszínen nevezhettek csapatok, illetve mindenki próbára tehette magát tömlőgurításban és tűzoltócsizma-dobásban is.

A verseny baráti és bajtársias hangulatban telt, de elmondható, hogy a vármegyei tűzoltóverseny nem csak az önkéntes egyesületek csapatainak versenyzéséről, hanem a közösség összetartásának erősítéséről is szól. Az ilyen rendezvények alkalmával az önkéntes és hivatásos állomány közötti kapcsolat még szorosabbá válik, illetve az önkéntes tűzoltók és családtagjaik egy kellemes napot tölthetnek el egymás társaságában, megoszthatják szakmai tapasztalataikat, illetve humorral feltöltődve pihenhetnek 

A szoros versenyeredmények az alábbiak szerint alakultak:

Versenyeredmények

Három vándorkupákat is átadtak a szervezők: 

A közelmúltban elhunyt Lakatos Artúr tiszanánai önkéntes tűzoltó bajtársunk emlékére vándorkupát alapított a családdal közösen a Heves Megyei Tűzoltó Szövetség. A vándorkupát a hagyományőrző vizes szerelés ifjúsági kategóriában legeredményesebb csapat, a gyöngyöshalászi ifjúsági fiú csapat kapta.

Az ifjú Balló András Vándorkupát Kovács József, az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport elnöke, a díj alapítója adta át az abasári női csapatnak, akik hagyományőrző vizes szerelés női kategóriában már második alkalommal vihették haza a vándorkupát.

A közelmúltban elhunyt Ádám Zsolt, az abasári ÖTE parancsnokhelyettesének emlékére, a hagyományőrző vizes szerelés férfi kategória vándorkupáját idén újra alapították, melyet a család adott át a szilvásváradi férfi csapat részére.

Fotó: Nagy Csaba tű. szds. - Heves VMKI


Kapcsolódó dokumentumok:

Versenyeredmények (2024.06.15.)