A tavalyi évet értékelték a vármegyei igazgatóságon és kirendeltségeken

2023. március 13. 15:27

Évértékelő állománygyűlést tartott a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a napokban. Csontos Ambrus tűzoltó dandártábornok, igazgató és Plachi Péter tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes a rendezvényen az elmúlt évet értékelték, illetve az idei feladatait meghatározták.

A vezetők egy prezentációban foglalták össze az elmúlt év legfontosabb eseményeit és eredményeit. A vármegyei igazgatóság illetékességi területén a tűzoltók 1650 tűzesetnél oltottak és 1225 műszaki mentést hajtottak végre. A tűzesetek száma több mint hatszázzal haladta meg 2021-es évit, a tavalyi hosszan tartó szárazságnak és csapadékmentes tavaszi időjárásnak köszönhetően a szabadtéri tűzesetek száma jelentősen megnőtt, vármegyénk tűzoltói 1034 szabadtéren keletkezett tűznél avatkoztak be, mely kétszer annyi, mint az előző évben volt. Tavaly az önkéntes tűzoltók közel húsz millió forint értékű felszerelést vettek át pályázatok keretein belül, a hivatásosok munkáját 269 alkalommal segítették a beavatkozások során. A vezetők kiemelték a képzések, gyakorlatok fontosságát, illetve a hatósági osztály által végrehajtott tűzvédelmi ellenőrzések kulcsfontosságát, a tűzesetek megelőzése érdekében.  Az igazgató a beszámoló végén megköszönte a vármegyei katasztrófavédelem több mint 350 hivatásos és rendvédelmi alkalmazott munkatársának munkáját, akik összetartóan törekedtek arra, hogy hozzájáruljanak a vármegye biztonságához és mentő tűzvédelméhez 2022-ben is.

Ezt követően vármegyénk két katasztrófavédelmi kirendeltségvezetője is beszámolt az általuk irányított szervezet elmúlt évben végrehajtott feladatairól.

Az egri katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője Mérai Péter tűzoltó alezredes beszámolójában ismertette, hogy az Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területén összesen 15 önkéntes tűzoltó egyesület rendelkezik együttműködési megállapodással. A kirendeltség tavaly két alkalommal szervezett 40 órás tűzoltó tanfolyamot az önkéntesek számára. A kirendeltség felügylete és szakmai irányítása alá tartozó tűzoltóságok, az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokság, a füzesabonyi és pétervásárai katasztrófavédelmi őrsök és a bélapátfalvai önkormányzati tűzoltóság tűzoltói 1173 eseteben avatkoztak be tűzeseteknél és műszaki mentéseknél. A polgári védelmi szakterületet érintve kiemelte, hogy megtartott képzéseken és gyakorlatokon a köteles polgári védelmi szervezetektől 211 fő, a települési mentőcsoportok részéről 44 fő került bevonásra. A kirendeltség munkatársai a 2022. évben 15 alkalommal telephelyi és 37 alkalommal közúti ellenőrzést hajtottak végre. Az év végére, összesen 255 gépjárművet ellenőriztek összesen 58 szabálytalanság került feltárásra.

A gyöngyösi kirendeltség vezetője dr. Zólyomi Géza tűzoltó ezredes elmondta, hogy a tavalyi évben a kirendeltség munkatársai az év során több alkalommal is részt vettek tűzmegelőzési kampányokban. A tűzesetek miatt bekövetkezett halálesetek csökkentése és a nem kívánt tűzesetek kialakulása érdekében 54 esetben jelentek meg rendezvényeken, bemutatókon. A kirendeltséghez tartozó gyöngyösi és hatvani hivatásos tűzoltó-parancsnokságok, a hevesi katasztrófavédelmi őrs és a tiszanánai önkormányzati tűzoltóság tűzoltói 2022-ben összesen 1974 esetben avatkoztak be, amely közel 20%-kal magasabb a 2021. évi riasztások számánál. A műszaki mentések száma január hónapban volt kiugróan magas, 135 beavatkozás történt, a viharos idő okozta károk felszámolása adta a legtöbb munkát. A kirendeltség illetékességi területén összesen 42 alkalommal hajtottank végre veszélyes áruszállítással kapcsolatos közúti ellenőrzést. Ezek során a tűzvédelmi és a közlekedésbiztonsági szempontokat vették figyelembe, az ellenőrzések során 15 szabálytalan szállítóegységnél indítottak hatósági eljárást. A hatósági szakemberek 19 ADR telephelyet vizsgáltak, illetve 15 alkalommal hajtottak végre veszélyes áruszállítással kapcsolatos vasúti ellenőrzést.

Fotó: Heves VMKI