Elektromos és hibrid autók beavatkozásaira irányult a képzés

2022. szeptember 20. 15:27

Mérai Péter tűzoltó alezredes, az egri katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője nyitotta meg azt a képzést kedd délelőtt, amely során az elektromos és hibrid autókkal kapcsolatban átfogóbb ismeretekkel gyarapodhattak a megyei műveleti szolgálat, a műveletirányítás, az egri hivatásos és a megjelent önkéntes tűzoltók ismeretei. Az alezredes üdvözölte a meghívott szakembereket, akik elméleti előadásokkal készültek a képzésre, illetve felhívta a figyelmet, hogy a részben, vagy teljesen elektromos hajtással rendelkező járművek száma robbanásszerűen megnövekedett az utakon, így elengedhetetlen az állomány tudásának bővítése az ilyen típusú járművek témájában.

Sas Dániel tűzoltó alezredes, tűzoltósági felügyelő a megjelentek számára az elektromos autók tűzeseteinél alkalmazandó tűzoltás taktikai szabályokat esettanulmányokon keresztül ismertette. Külön kitért a különböző akkumulátor típusokra, melyeket a foglalkozás során be is mutatott. Ezt követően egy korábbi tűzoltói beavatkozást elemeztek a hallgatóknak. 

A következő előadáson Pásztor Zsolt a Starter Akkumulátorgyártó Kft. igazgatója beszélt az akkumulátorok csoportosításáról. Elemezte a legnagyobb veszélyforrásokat, mint az akkumulátorok sérüléskor jelentkező tűzveszélyességét, említést tett az azokból kiáramló savról és gázokról, melyek a környezetet is óriási mértékben károsíthatják. Elmondta, hogy egy káresetnél a legfontosabb lépés a biztonság érdekében az áramtalanítás, melyet a testkábelnél kell végrehajtani. A beavatkozásokat viszont nehezíti, hogy a különböző típusú elektromos autóknál, különböző helyeken helyezkedik el az aksi. Van olyan típus, ahol az ülés alatt, van amelyiknél a csomagtartóban vagy akár a műszerfal alatt is lehet. 

Megállapítható, hogy ha a tűzoltók több fajta elektromos autót ismernek, egy balesetnél annál gyorsabban és szakszerűbben tudnak beavatkozni. Bozsik Pál előadásában egy speciális elektromos autóról tartott bemutatót, melyből egyet el is hozott a tűzoltók laktanyájába, hogy ott azt tüzetesen szemügyre tudják venni. Részletezte az autó akkumulátorának paramétereit, majd annak kigyulladása esetén jótanácsokkal látta el a beavatkozókat. 

Az utolsó előadást pedig Hegyi Ádám tűzoltó őrmester tartotta, aki a témában jártas, hiszen ő maga is egy ilyen autót vezet. Gyakorlati tippekkel látta el kollégáit, például, hogy az elektromos és a hibrid autók beazonosításában többek között a kocsi odalán látható díszcsíkok, akár az alvázszámon látható jelölések is segíthetnek. Ő is bemutatott egy másik típust, diasorozatában szemléltette, hogy a nagyfeszültségű kábelek hol helyezkednek el az általa választott autón, illetve felhívta a figyelmet, hogy az elgurulás veszélye miatt egy ilyen járművet kizárólag oldalról szabad megközelíteni. 

Az elméleti előadásokat követően a tűzoltók megosztották a káreseteknél szerzett eddigi tapasztalataikat, majd a résztvevők a tűzoltó szertárban négy különböző elektromos autót nézhettek meg. Minden részletében megvizsgálták azokat, különösen fókuszálva az áramtalanítási pontokra és akkumulátorok elhelyezkedésére. Az állomány a meghívott szakemberekkel átbeszélhették a járművekkel kapcsolatos kérdéseket. A képzés egész délelőtt tartott, az ott megszerzett tudással is a beavatkozásaik hatékonyságát növelték a lánglovagok. 

Fotó: Nagy Csaba tű. fhdgy - Heves MKI