Közel 70 beavatkozás a vihar miatt

2022. január 31. 10:37

Vasárnap 89 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem Heves megyei műveletirányítási központjába. A 10 tűzesetet és a 70 műszaki mentést összesen 68 hivatásos, 12 önkormányzati és 10 önkéntes tűzoltó egyesület kezelte. A beavatkozást igénylő esetek mellett 9 téves jelzés is érkezett az ügyeletre.

A bejelentések jelentős részét a vasárnapi viharos szél okozta káresemények tették ki, kidőlt fák, letörött ágak, megrongálódott épületek miatt kérték a tűzoltók segítségét. Vasárnap délelőtt 9 óra után érkezett az első bejelentés, miszerint Gyöngyösorosziban egy 10 méteres fa dőlt távközlési vezetékre. Ezt követően néhány percenkét érkeztek az újabb segélyhívások a megye minden részéből, településekről, a letört ágak, kidőlt fák által elzárt utakról. A hivatásos, az önkormányzati, és az önkéntes tűzoltóegységek éjszakába nyúlóan dolgoztak a káresemények felszámolásán.

Jelentősebb beavatkozásaink az alábbiak voltak:

Az M3-as autópálya 117-es és 118-as kilométere között leszakadt a sávokat elválasztó háló, mely forgalmi akadályt okozott. A füzesabonyi hivatásos tűzoltók a közútkezelővel közösen szüntette meg a veszélyes akadályt. Fák dőltek az útra Szarvaskő és Mónosbél, Verpelét és Feldebrő, Kömlő és Besenyőtelek, Tura és Zsámbok között, több helyszínen is.

Hevesen egy lemezgarázst borított fel a szél és egy iskola tetejét is megbontotta, Füzesabonyban egy családi ház villamosvezetéke szakadt el a nagy szélben. A hevesi és a füzesabonyi hivatásos egységek avatkoztak be.

Kömlőn egy családi házról a tégla és a gázkéményt is ledöntötte a szél. Tarnaszentmiklóson egy ingatlan tűzfala omlott le húsz négyzetméteren, a ház lakhatatlanná vált, a lakók rokonokhoz költöztek. 

Egerben egy palafedésű családi ház tetőszerkezetét 50 négyzetméteren bontotta meg a szél, Besenyőtelken egy zsindelytetőt, Gyöngyössolymoson pedig a cserép tetőhéjazatot rongálta meg. Az egri, a füzesabonyi és a gyöngyösi hivatásos tűzoltók létráról a veszélyes részeket leszedték. 

Gyöngyösön egy fa két személygépkocsira dőlt, melyet a gyöngyösi hivatásos tűzoltók távolítottak el, szerencsére az eset során nem sérült meg senki.

A vihar okozta műszaki mentések mellett 10 tűzesetnél is helyt kellett állni megyénk tűzoltóinak. Mezőtárkányban száraz fű, bozótos kapott lángra több száz négyzetméteren, melyet a füzesabonyi hivatásos és a mezőtárkányi önkéntesek oltottak el. Mintegy húsz hektáron gyulladt ki az ősgyep Heves külterületén. A hevesi hivatásos tűzoltók fékezték meg a lángokat, munkájukat az erős szél nehezítette.

Nagyrédén egy személygépkocsi motortere égett, Turán egy kéményben meggyulladt az égéstermék, a gyöngyös és a hatvani hivatásos tűzoltók avatkoztak be. Lőrinciben egy családi ház kéménye mellett égett a födém, a hatvani hivatásos tűzoltók vízsugárral oltották el tüzet. Gyöngyösön egy melléképület tetőszerkezete égett, melyet a gyöngyösi egység oltott el.