Füstérzékelővel, odafigyeléssel gondoskodjunk épségünkről

2021. november 22. 14:45

Heves megyében 2021-ben már 267 alkalommal csaptak fel a lángok házakban, lakásokban vagy azok melléképületeiben, ami azt jelenti, hogy majdnem minden nap volt egy lakástűz.

4210 négyzetméternyi területen pusztítottak a lángok, a tűzesetek 99%-a emberi tevékenységre vezethető vissza. 72 esetben 10 négyzetméternél nagyobb területen keletkeztek lángok, de napjainkban sok műanyaggal vesszük körbe magunkat, ezek égésekor mérgező gázok, gőzök keletkeznek, elég egy négyzetméteres, sőt akár kisebb tűz is ahhoz, hogy annyi mérgező füst keletkezzen, ami tragédiához is vezethet. Idén megyénkben tizenhárman szenvedtek égési sérüléseket vagy füstmérgezést.

Megfigyelhető, hogy a fűtési szezonban megemelkedik a lakóingatlanban keletkezett tűzesetek száma. Ilyenkor a hideg miatt is többet vagyunk otthon, fűtünk, főzünk, világítunk, több elektromos eszközt használunk és a szabadidőnk nagy részét is lakhelyünkön töltjük. A lakástüzek túlnyomó része 6 és 23 óra között történik, akkor, amikor a legaktívabbak vagyunk. Annak érdekében, hogy ne történjen nagyobb baj érdemes füstérzékelőt telepíteni otthonaikba. A legbiztonságosabb, ha minden szobában van egy, de ha a nappaliban elhelyezünk egyet már tettünk biztonságunkért. A füstérzékelő a tűz keletkezésének elején jelez, amikor még van idő cselekedni. Minél hamarabb tudomást szerzünk a tűzről, annál hamarabb tudjuk értesíteni a tűzoltókat a 112-es segélyhívó számon és annál több értéket tudnak megmenteni.

A vizsgálatok alapján a lakástüzek legjellemzőbb okai nyílt láng, például gyertya, mécses felelőtlen használata, elektromos rendszerek túlterhelése, eszközök meghibásodása, fűtő berendezések meghibásodása, sütés-főzés. Javasolt minden háztartásban egy tűzoltó készüléket elhelyezni. Tűz esetén, ha saját testi épségünket nem kockáztatjuk, egy 2 kg-os ABC porral oltó, vagy 2 literes habbal oltó segítséget nyújthat, hogy a kisebb tüzet a kezdeti állapotában el tudjuk oltani, megakadályozva ezzel a gyors továbbterjedést.

A fűtési időszakban megnő a szén-monoxid-mérgezéses esetek száma is. Idén Heves megye tűzoltóit 34 alkalommal riasztották szén-monoxid miatt, összesen 8 ember szenvedett valamilyen fokú mérgezést. Az eset során megfigyelhető, hogy 27 alkalommal a szén-monoxid- érzékelők már jelezték a mérgező gáz jelenlétét, ezeknél az eseteknél nem is sérült meg senki. 7 esetben az ingatlanokban nem volt vészjelző, a lakók rosszullétre panaszkodtak, a mérgezések ekkor következtek be. 

Minden nyílt égésterű fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amennyiben nem biztosított a működéséhez szükséges levegő-utánpótlás. Évente egyszer érdemes szakemberrel karbantartatni a fűtőberendezésünket és a vízmelegítőnket. Ezek hőtermelő, lánggal égő berendezések, a meghibásodásuk lakástűzhöz vagy szén-monoxid-mérgezéshez vezethet. A mérgezések megelőzhetők, érdemes minden nyílt égésterű fűtő- és vízmelegítő eszköz mellé szén-monoxid-érzékelőt helyezni. A megbízható érzékelők listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján. Az érzékelőt a fűtőeszköztől, vagy vízmelegítőtől egy méterre, fejmagasságba helyezzük el és figyeljünk a szavatossági idejükre.