Szeptember végéig 231 Heves megyei lakástűz volt

2021. október 08. 13:02

A Heves megyei katasztrófavédelem összesítése szerint az év harmadik negyedévében kevesebb lakástűz volt, mint az első negyedévben, viszont 10%-kal több, mint a második negyedévben.Az év első kilenc hónapjában összesen 231 otthonban csaptak fel a lángok. Csaknem 4 ezer négyzetméternyi otthon égett le, ez a terület egy fél focipályánál nagyobb.Idén már 3 ember vesztette életét lakástűzben, az elmúlt negyedévben szerencsére nem történt tragikus kimenetelű lakástűz. A tűzoltók 47 embert mentettek meg és 13 ember szerzett kisebb-nagyobb sérüléseket a káresetek során.

A füstérzékelők hasznosságát jól mutatja, hogy ahol volt ilyen berendezés, nemhogy tragédia, de még sérülés sem történt és a tűz is sokkal kisebb volt. Az érzékelő a tűz keletkezésekor, már a füst megjelenésekor jelez, amikor még van idő cselekedni. A kisebb kezdeti tüzet hamarabb lehet eloltani, a tűzoltókat hamarabb lehet értesíteni, akik így a gyorsabb kiérkezéssel több értéket tudnak megmenteni.

A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 11 lakástűz után indítottak tűzvizsgálatot a szakemberek. A leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás, vagy a fűtési rendszer hibái vezettek tűzhöz. 36 lakástűz a kéményben keletkezett, ami azt jelzi, hogy nem mindenki él az ingyenes kéményseprés lehetőségével.

Idén szeptember végéig összesen 26 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. 4 esetben összesen 8 ember szenvedett valamilyen fokú mérgezést, Heves megyében az idei évben senki nem vesztette életét a mérgező gáz miatt. Tévhit, hogy csak a régi gázkazánok miatt keletkezhet szén-monoxid. Minden olyan fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amelyik nyílt lánggal működik. Ha nem megfelelő a szellőzés, akár egy kandalló vagy cserépkályha is veszélyes lehet. Biztosítson mindenki elegendő friss levegőt a fűtőeszköz és vízmelegítő környezetében és helyezzen el ezektől másfél méterre, fejmagasságban egy szén-monoxid-érzékelőt, mellyel gondoskodik a szerettei és saját maga életének védelméről.

Fotó: Egri HTP