Tartalomjegyzék

A jégről mentést gyakorolták

2021. február 19.

Nyílt vizek jégfelületén bármikor megtörténhet a baj, ezért a tűzoltók évente gyakorlaton elevenítik fel a jégről mentés szakszerű és gyors mozzanatait. Napjainkban az enyhülő időjárás miatt még nagyobb a veszély, a befagyott vízfelületeken a jégtakaró napról napra vékonyabb lesz.

Szerdán a gyöngyösi és hatvani hivatásos tűzoltók Sástón, pénteken az egri hivatásos tűzoltók közösen az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport tagjaival, Egerszalók határában hajtottak végre jégről mentési gyakorlatot. A felkészítést egy elméleti oktatás előzte meg, ahol átismételték, hogy melyek azok a felszerelések, amiket a mentés során alkalmazhatnak, továbbá az elmúlt évek tapasztalatit is feldolgozták. A gyakorlat feltételezése szerint egy ember -a tiltás ellenére- a vékony jégen tartózkodott, mely beszakadt alatta, emberünk pedig a befagyott tó jeges vizébe esett. A bajbajutottat egy nyolcvanöt kilogrammos bábú helyettesítette, a beavatkozó állomány a rendszeresített védőeszközeiket, felszereléseiket használva többfajta módszerrel mentette ki a jégről. A tűzoltóknak sem veszélytelen ez a művelet, mentőkötelekkel, hordágyakkal és dugólétrákkal, valamint egyéb speciális eszközökkel kúszva a jégen érkeznek a bajba jutott mentésére. A biztonság érdekében minden esetben kötélbiztosítással kell beavatkozniuk, kiemelten fontos, hogy a segítőből ne váljon mentendő személy. A mentést követően a beavatkozó állomány katasztrófavédelmi kárhelyszíni elsősegélynyújtó instruktora bemutatót tartott arról, hogyan kell ellátni egy jeges vízből kimentett embert a mentők kiérkezéséig.

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a figyelmet, hogy:

A korcsolyázásra, téli sportolásra szánt területet minden esetben az adott tó üzemeltetője jelöli ki. Amennyiben ilyen terület nincs, úgy tilos és életveszélyes a fagyásnak indult vízfelületen tartózkodni.

  • csak akkor menjünk jégre, ha az kellő szilárdságú, nem olvadt és nem mozog;
  • csak a kijelölt helyet használjuk;
  • lehetőleg testhez simuló, kis nedvszívó, réteges öltözékben tegyük azt;
  • ne egyedül tartózkodjunk ott, mert
  • így könnyebb egymásra figyelni és baj esetén segítséget kérni a 112-es segélyhívó számon.

Fotó/Videó: Heves MKI