Nukleáris veszély



Nukleáris veszély

Hazai, vagy külföldi, de az ország területét érintő nukleáris, illetve radiológiai veszélyhelyzetek esetén a lakosság részére a következő sürgős óvintézkedések elrendelésére kerülhet sor a balest kezdeti szakaszában.
Az elzárkózás lényege, hogy a radioaktív felhő elhaladásának idejére a lakosság tagjainak fedett helyen, zárt ablakok és ajtók mögött kell tartózkodni, a napi életvitelből a nyílttéri tartózkodás kihagyásával ugyanis jelentősen lecsökkenthető az elszenvedett sugáradag.

Az elzárkózásra legalkalmasabb hely a házak, lakások belső szobái, a lehető legkevesebb nyílászáróval, illetve a jól zárható alagsorok, pincék. Elzárkózás idejére a legfontosabb szükségleti eszközök:
élelmiszer, elsősorban előre csomagolt termékek, konzervek; ivóvíz, naponta fejenként 3-4 literrel számolva; váltóruházat és cipő; műanyag zsákok a szennyezett anyagok és a szemét gyűjtésére; takarók; szükséges gyógyszerek; tisztító- és tisztálkodó szerek; elemes rádió és tartalék elemek; szükségvilágítás; elsősegélycsomag; ragasztószalag, ez felhasználható az ajtók és ablakok hermetizálására is.

Az elzárkózás előtt célszerű lezuhanyozni és az esetlegesen elszennyeződött ruházatot kicserélni tisztára. Hallgatni kell a Kossuth rádiót, ahol az óvintézkedések elrendelésére és feloldására vonatkozó információ hallható.
FONTOS TUDNI! A kálium-jodid csak a pajzsmirigyet képes megvédeni és csakis a radioaktív jód megkötődése ellen. Amennyiben a levegőben nincs radioaktív jód, a kálium-jodid tabletta alkalmazása teljesen felesleges. FONTOS TUDNI! A kálium-jodid sem nyújt 100%-os védettséget!
A kálium-jodid tablettát csak központi utasításra és csakis indokolt esetben szabad bevenni. Amennyiben központilag nem kerül elrendelésre a jódprofilaxis, a kálium-jodid tabletták bevétele nem javasolt, mivel indokolatlan esetben a kockázat nagyobb, m int a haszon.
A kálium-jodid tablettákat a Paksi Atomerőmű Zrt. 30 km-es körzetében lévő településeken a gyógyszertárakban, vagy a polgármesteri hivatalokban tartják lekészletezve. Az ország emellett rendelkezik szükség esetén kiosztható központi készletekkel is.

Ha az esemény vagy baleset jelentős radioaktív anyag kibocsátásával jár, akkor az illetékesek a MTV1, illetve a Kossuth rádió útján, illetve helyi eszközökön értesítik a lakosságot a kitelepítés helyéről és idejéről. A kimenekítésnél mindig meg kell várni a központi utasítást, illetve ismerni kell a kimenekítési irányokat azért, hogy a radioaktív felhő és a szennyezett területek elkerülhetők legyenek. Önállóan, utasítás nélkül ne kezdjük meg a menekülést.

Követni kell a helyi védelmi bizottságok, illetve az általuk megbízott hivatalos személyek utasításait. A lakásból való távozáskor:
Ki kell kapcsolni a villanyt, az elektromos készülékeket, a világítást, el kell zárni a víz- és gázvezetéket, berendezéseket, el kell oltani a kályhákban, tűzhelyekben az égő tüzeket, be kell zárni az ablakokat, leereszteni a redőnyöket, a lakásajtót kulcsra zárni, a mozgásképtelen beteg családtagokat a gyülekezési helyen be kell jelenteni, egy visszamaradó családtag felügyelete mellett meg kell várni, amíg az elszállításuk központilag megtörténik.

A kitelepítés folyamatának megkönnyítésére és a befogadó helyen való letelepedés megkönnyítése érdekében túlélő csomagot kell összeállítani. A csomag kialakításánál feltétlenül számolni kell azzal, hogy központilag biztosított szállítóeszközön, esetleg gyalog történik a lakóhely elhagyása. Fontos, hogy az összeállított csomag könnyen szállítható legyen, nem haladhatja meg a 20 kg-ot. A csomagon fel kell tüntetni a nevet, a címet, a gyermek ruházatára lehetőleg fel kell írni, vagy varrni a nevét, születési évét. Mellékelni kell az esetleges gyógyszerérzékenységéről szóló iratot.

A csomag javasolt tartalma:
személyi okmányok, értéktárgyak, készpénz, betétkönyv, bankkártya, két- három napi élelmiszer (konzerv, nem romlandó élelmiszer) egy liter ivóvíz, tea, üdítő (az élelmiszereket úgy célszerű összeválogatni, hogy a napi kalória érték a 3000-3600 kalória tápértéket elérje) az évszaknak megfelelő lábbeli, felsőruházat, fehérnemű, tisztálkodási eszközök, rendszeresen használt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök egyéni védőeszköz (ha van) szükség szerint légzésvédő és bőrvédő eszközként - használható ruházat, takaró (esetleg hálózsák, gumimatrac,), ha van, hordozható rádió.