Hírek


Szakmai tájékoztató az aratási munkálatok biztonságáért
2018. augusztus 08. 14:57
Megelőző szakmai tájékoztatást tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán. A tájékoztató központi témája a szabadtéri tüzek megelőzése volt, ezen belül pedig a betakarítási munkák tűz- és katasztrófavédelmi szabályainak betartása.

A rendezvényt Csontos Ambrus tű. dandártábornok, megyei igazgató nyitotta meg, köszöntőjében elmondta, hogy a megyei katasztrófavédelem kiemelten kezeli a nyári betakarítási munkák ellenőrzését, az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében.

Az első előadást Göncziné dr. Kulcsár Kata tű. százados, a hatósági osztály kiemelt főelőadója tartotta. A szabadtéri tüzek és a mezőgazdasági munkálatok közben keletkezett káresetek nagy része emberi mulasztásra és felelőtlenségre vezethető vissza- mondta a százados asszony, kijelentését pedig a hatósági ellenőrzések adatai és tapasztalataival támasztotta alá. Az aratásban részt vevő munkások felkészítése rendkívül fontos, hiszen egy esetlegesen a gépek meghibásodásából eredő tüzet a gyors és szakszerű beavatkozással meg lehet fékezni, ezáltal a károk mértét csökkenteni. .

A rendezvény második előadását Vincze-Pap Kálmán tű. alezredes az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője tartotta. Előadásában részletezte egy tűzoltó gépjármű paramétereit és elmondta, hogy milyen segítő és hátráltató tényezők léphetnek fel egy szabadtéri tűz oltása során. Példának hozta fel, hogy erre az időszakra jellemző az erős szél, mely nagy mértékben segíti a tűz gyors továbbterjedését,  a hirtelen lehulló sok csapadék miatt a földutak fellazulnak, csúszóssá válnak, melyen a több tonnás tűzoltó gépjárművel nehezen lehet megközelíteni a tűz helyszínét. A mezőgazdasági gépek kigyulladásának megelőzése érdekében a gépszemlék fontosságára hívta fel a figyelmet a felügyelő, hiszen a poros súrlódó alkatrészeket mozgató mezőgazdasági gépekben, a hőség és szárazság fokozottan tűzveszélyes állapotot idéz elő.

A harmadik előadás keretében Nyilas László rendőr őrnagy a betakarítási munkálatok közlekedési veszélyeit mutatta be. Kiemelte, hogy a mezőgazdasági járművek jellemzően nagyobb mérettel és tömeggel rendelkeznek mint a megszokott gépjárművek, ezért fokozott türelem és körültekintés szükséges amikor elhaladunk mellettük. Elmondta, hogy gyakran előfordul, hogy a munkagépek nagy mennyiségű földet és sarat hordanak fel a közutakra, ezáltal az útviszonyok gyorsan megváltozhatnak, amelyek akár veszélyes közlekedési helyzetet idézhetnek elő.

A rendezvény zárásaként Székely Tamás tű. alezredes a Heves Megyei Védelmi Bizottság titkárhelyettese előadásában elemezte, hogy a rendkívüli időjárási eseményeknél a termőföldek vízelvezetése sokszor problémát jelent, melyet gazdák bevonásával lehet a leghatékonyabban kezelni. Felhívta figyelmet a korábban kialakított vízelvezető rendszerek karbantartásának fontosságára, valamint szükség szerint új vízelvezetés kialakítására.

Az aratási, betakarítási munkákkal kapcsolatos tüzek megelőzése érdekében a katasztrófavédelmi kirendeltségek a nyári hónapokban szúrópróbaszerűen tűzvédelmi szempontból ellenőrzik a betakarítási munkálatokban résztvevő járműveket. Ezen ellenőrzések célja az aratás során esetlegesen kialakuló tűzesetek megelőzése. Ennek érdekében a hatóság vizsgálni fogja a járművek állapotát tűzvédelmi szempontból, az előírt tűzoltó készülékek meglétét, valamint a gépszemlék megtörténtét.

Fotó: Nagy Csaba tű. fhdgy.


 

Kapcsolódó képek:

Szakmai tájékoztató az aratási munkálatok biztonságáért Szakmai tájékoztató az aratási munkálatok biztonságáért Szakmai tájékoztató az aratási munkálatok biztonságáért
>>> További képek a galériában <<<