Hírek


Kiürítési gyakorlat Gyöngyösön
2017. szeptember 07. 16:18
Együttműködési gyakorlatot szervezett a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közösen Gyöngyös Város Önkormányzatával, Gyöngyösön, a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban, szerda délután, mely során egy éppen zajló kispályás labdarúgó mérkőzés közben kiürítették a teltházas sportcsarnokot.

A gyakorlatot kettős céllal szerveztük: egyrészt a közösségi szolgálaton résztvevő diákoknak mutattuk be, hogy milyen is az, amikor szervezetten, de minél hamarabb el kell hagyni egy rendezvény helyszínét. A másik cél, pedig az volt, hogy a tömegrendezvények veszélyeit megismertessük a fiatalokkal, hiszen ők sok nagy szabású rendezvényen, koncerten is részt vesznek, és fontos lehet számukra, hogy egy váratlanul kialakult helyzetben tudják mi a teendőjük.

A feltételezett szituáció szerint kispályás labdarúgó mérkőzés zajlott a csarnokban, amikor a biztonsági személyzet egyik tagja felszólította a nézőket, hogy azonnal hagyják el a létesítményt, mert bombafenyegetés érkezett a rendőrség ügyeletére. Ezt követően a csarnok biztonsági személyzetének segítségével a nézők a kiürítési útvonalakat követve elhagyták a csarnokot.

Megközelítőleg ezer diákkal töltötték meg a sportlétesítmény nézőterét, akik közül sokan a katasztrófavédelemhez jelentkeztek közösségi szolgáltra. A gyakorlat keretében a tanulók megismerték és gyakorolták, hogy egy váratlanul bekövetkezett esemény során mit kell tenniük, hogyan kell viselkedniük; a biztonsági személyzet pedig felmérte, hogy egy hasonló éles helyzetben, ilyen nagy tömeg esetén mennyi időt vesz igénybe az épület kiürítése és az emberek biztonságos helyre menekítése. A nézőtér kiürítése az előírt szintidőn belül sikerült, a fiatalok rendkívül fegyelmezett módon viselkedtek és követték a rendezők és a biztonságért felelősök határozott instrukcióit.

Miután mindenki elhagyta a sportcsarnokot, a gyakorlat során együttműködő szervek további bemutatókkal várták az érdeklődőket. A rendőrség bemutatta, hogy egy speciálisan kiképzett kutya hogyan vizsgál át egy épületet, illetve azt, hogy egy gyanús járműben hogyan kell robbanótestet keresi. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók a magasbólmentőt is bevetették, és a mentőkkel közösen két embert hoztak le a csarnok tetejéről, akik a feltételezett szituáció miatt rossz irányba menekültek és fent ragadtak.

A gyakorlat értékelése során a megyei polgári védelmi főfelügyelő hangsúlyozta, hogy az ilyen és hasonló helyzetekben nagyon fontos, hogy a kárfelszámolás során együttműködő szervezetek gyorsan és hatékonyan tudjanak beavatkozni az életveszély elhárítása érdekében.

Fotó: Bohács János c. tű.alez.

 


 

Kapcsolódó képek:

Kiürítési gyakorlat Gyöngyösön Kiürítési gyakorlat Gyöngyösön Kiürítési gyakorlat Gyöngyösön
>>> További képek a galériában <<<