2016


A katasztrófavédelem kiemelt célja a lakosság hiteles tájékoztatása, amelynek biztosításához elengedhetetlen, hogy megfelelő minőségű fotók készüljenek a beavatkozások vagy rendezvények alkalmával. Egy-egy tűzoltói beavatkozást igénylő káresemény helyszínén gyakran a kiérkező tűzoltókra hárul a fotókészítés feladata. Kollégáink kiváló felvételeket készítenek, amelyet szeptembertől díjazunk is. 2014. szeptemberétől kezdődően havonta kihirdetjük megyei szinten „A hónap fotóját” a kollégáink által készített képek közül, terveink szerint igazgatóságunk, majd a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is kihirdeti majd az „Év fotóját”.

2016. január hónap fotója:

2016. január 5-én délután egy tehervonat és egy teherautó ütközött a 3-as számú főúton, a detki vasúti átjárónál. Az összeroncsolódott fülkébe két ember beszorult, kimentésükre Gyöngyösről érkeztek a hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínre sietett. A vonat és a teherautó ütközése következtében a fülke teljesen összenyomódott, a tűzoltók hosszú ideig próbálták kiszabadítani a bent ragadt sérülteket. Kutas Attila tűzoltó törzsőrmester, a Gyöngyösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója a beavatkozás egyik legmegterhelőbb mozzanatát örökítette meg fényképezőgépével.

2016. február hónap fotója:

Két személygépkocsi ütközött össze a 25-ös számú főúton Eger és Kerecsend között február 6-án este. Az egri hivatásos tűzoltókat riasztották a balesethez, akik az egyik beszorult sérültet feszítővágóval kiszabadították. A balesetnél a sérültek mentése mellett a tűzoltók áramtalanították a járműveket. A műszaki mentés ezen pillanatait fotózta le fényképezőgépével Epstein Imre c. tűzoltó törzszászlós, az Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója.

2016. március hónap fotója:

Felkészítést tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat készenléti állományának, az egri hivatásos, valamint a bélapátfalvai önkormányzati tűzoltóknak és a szilvásváradi önkénteseknek március 2-án, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad központi telephelyén. A képzést Mérai Péter tű. alezredes, tűzoltósági főfelügyelő és Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, igazgatója nyitotta meg. A továbbképzésen többek között a tűzoltók elsajátították a lovak megkötésének, illetve az istállóból való kivezetésének technikáit, mely mozzanatokat a főfelügyelő is megörökítette fényképezőgépével, az egyik felvétel pedig olyan jól sikerült, hogy a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március hónap fotójának választotta.

2016. április hónap fotója:

Gázrobbanás történt egy száz négyzetméteres poroszlói családi házban április 6-án reggel. A hivatásos tűzoltókon túl a Heves megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották. A családi házban történt robbanás miatt beomlott a tetőszerkezet és a falazat is, valamint a szomszédos ingatlanok ablakai is betörtek. A helyszínen a tiszafüredi, a mezőkövesdi és a füzesabonyi tűzoltók dolgoztak, munkájukat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Az egységek egy óra elteltével eloltották a tüzet. Rónai Zoltán tűzoltó százados, a műveleti szolgálat egyik irányítója fényképezőgépével az utómunkálatokat rögzítette, valamint a tűzvizsgálathoz készített fotókat.

2016. május hónap fotója:

Egy tenki óvoda gyereknapján készült május hónap legjobb fotója. Az ott készült képekből egyértelműen kitűnik, hogy nagyon jól érezték magukat a kisgyermekek, amikor meglátogatták őket a tűzoltók. A május 27-ei óvodai gyermeknapon a kicsik megismerkedhettek a tűzoltók gépjárművével, az azokon lévő felszerelésekkel, speciális eszközökkel és védőruházatokkal, amelyeket fel is próbálhattak. Az óvodások önfeledt mókázását örökítette meg fényképezőgépével Ollári Róbert c. tű. főtörzsőrmester, a Hevesi Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója.

2016. június hónap fotója:

Májusban és júniusban sok Heves megyei iskolába és óvodába hívták a tűzoltókat, hogy gyereknap alkalmából a lurkók megismerkedhessenek ezzel a nem mindennapi hivatással. Június harmadikán a hevesi Csodavár Óvoda kapuján gurult be egy tűzoltóautó, a kisovisok nagy örömére. A gyermeknapon a kicsik megismerkedhettek a tűzoltók gépjárművével, az azokon lévő felszerelésekkel, speciális eszközökkel és védőruházatokkal, amelyeket fel is próbálhattak. A sugárcsővel való célba lövés volt az egyik legnépszerűbb a kicsit között, amelyet kézről kézre adtak egymásnak a gyerekek. Ezeket a szórakoztató pillanatokat örökítette meg fényképezőgépével Sebők Péter c. tűzoltó főtörzsőrmester, a Hevesi Katasztrófavédelmi Őrs beosztott tűzoltója.

2016. július hónap fotója:

Szabadtéri tűzesethez riasztották az egri tűzoltókat július 12-én, Ostorosra.  Bányai Tamás c. tű. zászlós és kollégái július 12-én, este fél kilenckor kaptak riasztást Ostorosra. A bejelentés szerint százötven köbméternyi venyige kapott lángra a településen. Égett a venyige, a tűz szőlőtőkékbe is belekapott és olajkutat is veszélyeztetett. Az egri hivatásos tűzoltók hét órán át oltották a tüzet, a felerősödő szél nehezítette a munkájukat. A munkálatok közben Bányai Tamás, a kint lévő egység vezetője készített fényképeket, az egyik pedig olyan jóra sikeredett, hogy a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői a hónap fotójának választották. 

2016. szetpember hónap fotója:

Felrobbant egy gázpalack egy kiskörei családi házban szeptember 10-én, szombaton. Hevesről, Tiszanánáról és Abádszalókról riasztottak tűzoltókat a helyszínre. Mire a tiszanánai tűzoltók kiérkeztek a tűzesethez, addigra az épület belseje már teljes terjedelmében égett. A hevesi tűzoltók huszonöt perc múlva érkeztek meg a helyszínre, a rajparancsnok átvette a tűzoltás vezetését, ekkor három vízsugárral történt az oltás. A tüzet egy óra alatt oltották el a beavatkozók. Az épület teljesen lakhatatlanná vált, a tűzben egy ember megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Az utómunkálatok során Sebők Péter c. tű. főtörzsőrmester, a Hevesi Katasztrófavédelmi Őrs tűzoltója ragadott fényképezőgépet és a tűz házban végzett pusztításáról készített felvételeket.

2016. október hónap fotója:

A Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói érkeztek látogatóba október 28-án a Hevesi Katasztrófavédelmi Őrs laktanyájába. A hevesi iskola megkereste a helyi hivatásos tűzoltó-parancsnokságot, mert szerettek volna egy napot eltölteni a laktanyában, hogy megismerhessék a tűzoltók csöppet sem mindennapi életét. Az iskolások megismerkedtek a laktanyával, a tűzoltóautóval és az azon lévő eszközökkel. A látogatás egyik kimaradhatatlan állomása volt a tömlőszárító helyiség. Kovács László c. tű. főtörzsőrmester is követte a csapatot és fotókat is készített a nap folyamán.

2016. november hónap fotója:

Módszertani szituációs begyakorló gyakorlatot tartottak a Mátrai Erőmű Zrt. területén található tartályparkban a Heves megyei hivatásos, valamint a létesítményi tűzoltóegységek részére november 3-án. A látványos oltást Molnár Roland tű. százados, a Hevesi Katasztrófavédelmi Őrs parancsnoka is megörökítette fényképezőgépével.

2016. december hónap fotója:

Kigyulladt egy traktor Ivádon, az Ady Endre utcában, december 7-én délelőtt. Az esethez a pétervásárai katasztrófavédelmi őrs tűzoltóit riasztották. Több porraloltóval is megpróbálták eloltani a teljes terjedelmében lángoló járművet. A beavatkozás alatt fényképezőgépet ragadott Smuczer László tű. törzszászlós, aki dokumentálta az égő mezőgazdasági gépet és a beavatkozást.

2016. december különdíj:

Decemberben különdíjat érdemelt Mérai Péter tű. alezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelőjének fotója, amelyet a gyöngyösi adventi bemutatón készített. A bemutató alkalmával a szakemberek azt szemléltették, hogy hogyan keletkezik tűz a lakásban, valamint azt, hogy mi történik akkor, ha az égő olajat vízzel próbáljuk meg oltani. Egy óriási lángcsóva jelezte az olaj és a víz találkozását, ezt a pillanatot pedig az alezredes rögzítette a fényképezőgépével.